A zene a hivatásod is lehet

Szenvedéllyel végezni a munkád

Szinte minden nagy zenész esetében arra szoktam gondolni, hogy milyen nehéz lehet megőrizni a szenvedélyt, ha már a szakmád lett. Sokszor hallhatjuk ezt, hogyha a munkád a szenvedélyed, többé nem kell dolgoznod. Persze egy nem sztár zenész élete nem könnyű, a művészetből ma sem egyszerű megélni.

A zene viszont mindenhol ott van. A rádió, az internet, a régi lemezek otthon, a liftben a hangulatcsináló, a koncertek, a színházak, az opera, az utcazenész. Ezerarcú ágazat. Mint mindenhol, itt is mindenkinek megvannak a maga kedvencei. Ennek megfelelően hatalmas iparág épült ki a zene köré, zenei eszközök, hangszereket arusító boltok, zenei események tömkelege, lemezkiadók, zenei managment, zenei tehetségkutatók, minden, amit el lehet képzelni.

Lehet nagyot álmodni, lehet céget alapítani

Egy kedves barátom néhány éve elindított szenvedélyből egy zenei céget, amely fiatal tehetségek menedzselésével foglalkozott egy jó ideig, azonban most kicsit változtattak, már meglévő ügyfeleik mellett lemezkiadókkal is együtt dolgoznának. Sok új ötletük lett, másfajta irányokba is mentek volna, így a cégmódosítás is szóba került, mint lehetőség. Rögtön ajánlottam is neki a topcegalapitas.eu-t, akik foglalkoznak cégmódosítással is.

A cégmódosítási programuk már akár 17.900 Ft-ért is elérhető, megadva a teljeskörű segítséget a hozzájuk érkezőknek. A cégmódosításon belül két lehetőségünk is van, egyfelől az alapszintű változtatás, másfelől a cégmódosítás átruházással és tagcserével. A barátom az előbbit választotta.

Cégmódosítás profin, egyszerűen és gyorsan

A cégmódosító csomagban benne van a jogi, ügyvédi segítség, ha kell, akkor aláírásmintákat is boztosítanak. Az egyszeri megjelenés miatt gyorssá és egyszerűvé teszik mindenki számára a cégmódosítást. Az egy óra alatt megtörténhet a konzultáció és az aláírás is. A cégbíróságon való képviseletet is vállalják, és a procedúra végén a bejegyzésről értesítenek minket elektronikusan.

Végül a barátom is úgy látta, hogy ez egy jó lehetőség. Ráadásul a piaci jelenlétünknél fontos, hogy képesek legyünk változtatni, rugalmasak maradni. Ebben nagyon nagy segítséget nyújt a topcegalapitas.eu.

Persze ahogyan a zene világa is tele van kreatív ötletekkel és lehetőségekkel, úgy a vállalkozásoké is. Ezért gondolkodtam el magam is, amikor láttam, hogy a topcegalapitas.eu cégalapítással, sőt Kft vagy Bt alapítással kapcsolatban is tud segítséget nyújtani. Mivel budapesti székhellyel nagyon kedvező áron vállalják az ügyvédi képviselettel történő Kft alapítást, felírtam őket magamnak, hátha egyszer én is belefognék a saját cégembe, mint a barátom.